Önbeteljesítő jóslat
Énképünk, előzetes tapasztalataink meghatározzák, hogy milyen elvárásokkal lépünk be egy szituációba. Azt a jelenséget, amikor egy személy másokkal kapcsolatos előzetes elvárásai olyan viselkedési megnyilvánulásokat hoznak létre nála, melyek hatására az elvárások beigazolódnak, önbeteljesítő jóslatnak. nevezzük.
Az önbeteljesítő jóslat nemcsak jól hangzó elmélet, hanem pszichológiai valóságunkban ténylegesen létező jelenség, arra tudományos bizonyítékok is vannak.
Néhány napja beszélgettem egy anyukával, akinek kisfia kortársainál kissé gyengébb képességekkel rendelkezik. A szülő elmondta, hogy ő is látja, hogy gyermeke a többiekhez képest éretlen, nehezebben oldja meg a feladatokat. Szóba került az idősebb testvér is, akiről az anyuka úgy nyilatkozott, hogy sokkal jobban boldogul az iskolában, majd hozzátette, hogy „de ő kislány”. Nyilvánvaló, hogy a szülő eddigi tapasztalatai szerint a lányok jobb tanulók, a fiúktól nem is lehet és nem is kell elvárni, hogy olyan jól teljesítsenek.
A szülőknek nagyon ügyelniük kell arra, hogy saját elképzeléseiket ne tévesszék össze gyermekeik tényleges jellemzőivel, hogy azokat ne vetítsék rá csemetéikre!
Az életpálya, a hivatás megválasztására is erősen kihatnak a szülők rejtett üzenetei. A szülő viselkedésével, kisugárzásával, egész lényével nevel, nemcsak szavaival!